ÉTELEINK

Ízletes halételeink mellett számos más étel is választható.
Reméljük Ön is megtalálja kedvenc fogásait nálunk.


ÉTLAPUNK


RÓLUNK

Az alábbi néhány sorban röviden bemutatjuk az Ezüstponty Vendéglő színes történetét. Reméljük hamarosan vendégül láthatjuk Önt is.

halaszle

Ezüstponty Vendéglő története

A krónikák elmondása szerint 1876-ban épült a jelenlegi vendéglő, akkori funkcióját tekintve, mint Vincellérház. Az 1910-es évektől már mint Bodnár-Kert Vendéglő szerepel a visszaemlékezésekben, amelyet 1936-ban Bayer János vendéglős vásárolt meg, aki a vendéglátó helyiségnek az Aranyflaskó nevet adta.

Az Aranyflaskó életét megtörte a II. Világháború, majd az államosítással véget ért a Bayer János korszak.  A II. világháborút követően is megtartotta az Aranyflaskó nevet, akkor már államosított formában, amelynek a legsikeresebb évei a Duboczky családhoz fűződnek. 1966-tól kapta az Ezüstponty nevet, Alberti Béla (alias "Gyuri bácsi") gebines vezetésével. Ebben az időben a Hegyvidék, sőt egész Budapest leghíresebb vendéglőjévé vált, ahogy Béla bácsi fogalmazott, ez volt "az utolsó budai kiskocsma". 

Az 1990-es évektől egészen 1994-ig sok bérlő adta egymásnak a kilincset több-kevesebb sikerrel. 1994-től elhanyagolt lett és majdnem az enyészetté vált. "Csipkerózsika álmából" Bach János Sebestyén ébresztette fel, amikor 1996-ban megvásárolta.  Jelenleg úgy hangulatában, mint minőségében a vendéglő a legszebb időszakára emlékeztet. 


Budapest, 1996. szeptember 12. 

Bach János Sebestyén tulajdonos

Bach János Sebestyén

LEVESEINK

Természetesen finom halászleveink mellett egyéb levesek is megtalálhatóak kínálatunkban.

resturant1
Zöldséges vargányaleves

Finom krémes ízvilág

halaszle
Ezüstponty vegyes halászlé belsőségekkel

Amiről híresek vagyunk

resturant3
Tárkonyos jérceragu leves

A legfinomabb ragulevesünk

SZÁMOKBAN RÓLUNK

1
Asztalaink száma
1
Rendezvények
1
Fogásaink
1
Séfek

Az ezüstponty SPECIALITÁSai

Halételek széles kínálatával várjuk kedves vendégeinket.

Levesekkel, főételekkel egyaránt felszolgálunk kiváló hal alapanyagokból. 

eloetelek
Előételek
Hideg vagy meleg előételek és levesek közül lehet választani.
foeteleink
Főételeink
A halételek mellett szárnyas, négylábúakból, vadhúsból készült fogásainkat is megtalálják. Valamint a vegetáriánusoknak is ízletes éeleket kínálunk.
desszert-800X800
Desszertek
Finom desszertek széles választékát ajánljuk kedves vendégeinknek.

VÉLEMÉNYEK